Annyira el voltam foglalva tegnap, hogy csak most kipihenve jut időm elmesélni mindent részletesen.
Pontban 2 órakor Charlie unokaöcsém állított be.
- Szervusz. Foglalj helyet az asztalnál az ebéd már tálalva. – invitáltam.
- Remek, már nagyon éhes vagyok.
Ennyit mondott mindössze és már rohant is enni. Legelőször a kolbászt falta be, majd a csülökcsontra csapott le, mint mamám a házi légyre.

Annyi finomság vette körül, hogy a rágcsarúdnál már filozofálnia kellett:

- Enni vagy nem enni ezt most?
Végül megrágcsálta kicsit és újra visszatért a csontjához.
Miután az utolsó darab husiig lerágta kíváncsian hozzám fordult.

- Mi a következő fogás? Egy kis fülecske nem lenne?
- Rendelés felvéve, rögtön hozom! – mondtam, és udvarias pincérként rohantam a konyhába.
- Ropogós disznófül tálalva.

Barátom neki esett és jó étvággyal csak ropogtatta, ropogtatta…
- Hát ez isteni!

… és rágcsálta tovább.

Később teli pocakkal megszólalt:
- Hmmm … Fenséges volt az ebéd. Köszönöm szépen.

- Nagyon szívesen. – feleltem boldogan.