Képzeld el mi történt velem az este. Az ablak alatt a díványon feküdtem, mikor furcsa zajra lettem figyelmes. Fülelni kezdtem. Honnét a pokolból jön ez a félelmetes zúgás? Talán az utcáról? Utána kell járnom, kinézek az ablakon.
Két lábra álltam és karommal az ablaküvegnek támaszkodtam. De majdnem hanyatt estem! De nem azért, mert béna vagyok, hanem mert szembe velem egy félig áttetsző kutya szellem bámult rám!
Rettentően megijedtem és nagy ugatásba kezdtem. A kísértet is.
Láttam, de nem hallottam!
Abbahagytam gyorsan az ugatást, hátha csak a saját kiabálásom miatt nem hallom. Abban a pillanatban a szellem is felhagyott vele és csak bámult rám mozdulatlanul. Teljesen le voltam merevedve. Ijedtségemben nem tudtam mihez kezdjek. Vajon miért van itt? Mit akarhat tőlem? Miért jelent meg előttem? És még számtalan más kérdés cikázott végig fejembe, annyira sok, hogy teljesen lezsibbadt az agyam, majd a karom, és lehuppantam a díványra.
A zúgás ekkorra abbamaradt és a síri csendben hirtelen kristály tisztán meghallottam félelmetes mély hangját, sejtelmes szavait.
- Murray!… – szólt hozzám kísértetiesen a nevemet szólítva. – Murray!… Hallasz engem, Murray?
Szívem csak úgy kalapált, azt hittem mellkasomat rögvest apró szilánkokra töri, bőrömet kihasítja, és kicsi, de tiszta lelkem, eme, kiskutyákat rémisztgető gonosz lélek mellé távozik.
- Gyere!… Gyere velem!… Elviszlek magammal…
Rettenetesen berezeltem erre már. A lehető legkisebbre gömbölyödtem össze, fülemet farkamat behúztam és halkan nyöszörögve nyüszítettem.
- Gyere Murray! Gyere velem… – folytatta a szellem még mélyebb hangon.
… – Gyere velem … vacsorázni! – nevetett fel hangosan mamám és lekapcsolta a lámpát.
Ezután hiába is álltam két lábra a szellem eltűnt, már nem állt velem szembe, nem beszélt hozzám és nem láttam mást csak a sötétséget és egy-két világító ablakot a szemközti házból.