Hetekkel ezelőtt szüleim egy séróigazításra időpontot kértek nekem a fodrásznőmtől. Pontosan ma délután fél 5-re esett ez az idő.

Nagyon „boldog” voltam, hogy fent az asztalon cidrizve szteppelhettem a fodrászom lányainak, amíg szüleim megbeszélték a sztárfrizurámat.
Az 5 csaj, függetlenül, hogy kicsi vagy nagy, függetlenül, hogy Yorkshire terrier vagy Rottweiler, táncomtól, egytől-egyig mindannyian el voltak teljesen ragadtatva. Azt mondták, a világ leggyorsabb sztepptáncosa Michael Flatley se tudja ilyen gyorsan szedni a lábait.

Hajaj, ha tudnák, hogy a félelem mikre képes még ezen kívül!

Például arra, hogy meg se mertem mukkanni, amíg szépítgettek. A fodrásznőm nagyon meg is dicsért anyuéknak, nagyon rendes kutya volt, nagyon ügyes kutya volt, szépen tűrte az egészet, meg ilyenek. Szüleim pedig örültek. Örültek, hogy nem mutattam ki a fogam fehérjét.
Mint náluk, ha megpróbálnak fésülni.
A pletykás szukáknak – akiktől amúgy se tudtam volna megszólalni, se így, se úgy, mert végig lefetyeltek, kuncogtak, meg ilyenek -, megmutattam, hogy kell szélsebesen kisprintelni a kis ajtó, kis nyílásán, mely éppen nyílt és anyu karjába vezetett.

Na, most aztán mindent elmesélhet a környéken az a cifra uszkár!