Nagyon jó kedvűen ébredtem fel, annak ellenére, hogy anyu a redőnyhöz száguldása és felhúzása közben, többszöri ismétlésekkel, mint egy kakukkos óra, harsogva jelentette be, hogy 9 óra.
Papi a nem tetszését jelezvén egy-kettőt morgott, de aztán felkelt.
És milyen jó volt korán kelni, a reggeli előtti edző gyaloglás pompásan sikerült, ugyanis hazafelé jövet összefutottam Suzyval.
Igaz, csak pár szót tudtunk váltani, mert az apukája – nem mindig nézi jó szemmel a kapcsolatunkat -, és drága szerelmemet elráncigálta a karjaimból a park felé.

Nosza, több se kellett, rohantam haza, mert eszembe jutott, hogy most talán régi vágyam teljesülhet.

Egy fotó Szuzikáról … Egy kép, melyet a kispárnám alá rejtenék … Magányos, rideg éjszakáimon előhúznám, és könnyezve titkon puszilgatnám … Vagy a kosaram felé kitűzném, és állandóan nézegetném.

Így hát Napóleont felkaptam a nyakamba és már szaladni is akartam.

Napóleon nagy súlyával visszarántotta a kiskutyát, ki a hosszú pántba megbotlott, és kis híján orra bukott. Mörri csodálkozva nézett, nem értette az egészet. Gazdáitól remélte a segítséget, de ők mentek el nagy sietséggel.

- Segítség! – kiáltottam megrémülve, ahogy vágyképem megvalósítása egyre jobban foszlott széjjel.
Az ajtóból gazdáim értetlenül fordultak vissza és nem győztem elmagyarázni, hogy mit szeretnék.
Azt mondták, most nem tudnak levinni fotózni, mert mennek bevásárolni.
Hamarosan itt a karácsony és az ünnepi asztalra időben kell a hűtőpultról a finom husit levadászni.
Kicsit csalódott lettem, és csak reméltem, hogy Szuzi nem sértődik meg, hogy friss húsra cseréltem.
De nem volt más választásom!
Mami aztán Napóleont elvette tőlem, én meg a helyemre mentem letörve.
Szomorúan mély fájdalomba burkolózva, hallom ám, hogy az erkélyen anyu fotózgat.

Napóleon nagy ágyúcsöve Szuzit a parkban ügyesen követte. De hiába, nagy volt a távolság, így jó képet ő se varázsolt.

Szíven szúrt a fájdalom, hisz szerelmem távol járva, úgysem várt volna meg máma.

Összetörve, egy vacak fotót szorongatva telt el a napom, ameddig szüleim bevásárolni voltak. Mikor megérkeztek – mint két málhás szamár nagy pakkokkal megrakodva -, fájdalmamat palástolva, örvendezve ugrálgattam.
Az egyik nagy piros nejlon tarisznyából egyszercsak Mami kivarázsolt egy gyönyörű hámot. Azt mondta találkozott a Jézuskával, és ezt nekem küldi.

Fú, ha láttad volna milyen szép volt. Fekete jó szagú bőrből készült és vagy 20 darab apró Strawinsky Swarowsky kristálykő díszítette. Egyből fel akartam próbálni, aminek anyu szerfölött örült.

De képzeld el, alig tudtam belepréselni magamat.

Jézusom, fogyókúráznom kell? Ijedtem meg, de szerencsére Mami azt mondta, hogy eszembe ne jusson. És hogy szavait megerősítse, kicsomagolt nekem egy kicsi kutyaszalámit és az ámuló tátott számba dugta, majd nagy nehezen kihámozott a hámból.
- Éreztem, hogy kicsi lesz. – hallottam Mami szavait miközben szalámimat már rég bendőmbe helyeztem, és kérőn néztem rá. – Kár, hogy nincsen nagyobb. – sóhajtozott tovább.
- Nem baj! Kérek két kicsi szalámit és lesz belőlük egy nagyobb szalámi a pocakomban! – vágtam ki magamat okosan, és már ugorhattam is fel magasra a két repülő szalámiért.