Tudod, tegnap meséltem, hogy korán keltem. (De minek?!)

Hétvégenként pedig mindig sokáig aludhatok Papival! A Mamit nem említem, mert neki mindegy, hogy hétköznap vagy hétvége, mindegy hogy ünnepnap vagy szabadság, ő mindig már kora reggel fent kukorékol, hogy annyi a dolga, hogy nem tud aludni.

Visszatérve a férfiszakaszra, képzeld el, hétvégenként addig alszik, ameddig csak akar.
A déli harangszót is sokszor még az ágyból hallgatjuk kényelmesen.
Ritkán előfordul, hogy már nincs kedvem, vagy nem tudok olyan sokáig aludni, de akkor nyugodtan a Papi hátára ugrok, és a fülébe kiabálom hangosan, hogy ébresztő, felkelni, irány friss levegőt szívni!
És tudod, hogy miért nem a Mamit molesztálom a kínommal?
Mert vele nem szeretek sétálni!

Mindegy hogy ismerőssel vagy ismeretlennel találkozik, de bokronként leragadunk, mert az emberek különböző keresztkérdéseket tesznek fel rólam.
Mamám a fejtörő feladványokra nemcsak hogy vágja a helyes válaszokat, mint a vízfolyás, hanem még ki is egészíti őket! Biztos a pontos megértés miatt. Vagy a nagyobb csodálatom kivívásáért?
Nem tudom, de a lényeg, hogy az elején ez még érdekes is, de később férfiúi hiúságom hizlalása is unalmassá kezd válni, miután az adott helyen az összes szagot nagy erővel sikerült már felporszívóznom.
Mondjuk, mikor a papámmal mászkálok akkor is gyakran előfordul, hogy kérdések kereszttűzébe keveredünk.
De bezzeg Papinak a lába sose gyökerezik a földbe hosszasan!

Kivéve, mint a minap a döbbenettől, mikor egy kedves idősúr piaci kofának nézte és minden áron meg akart vásárolni.
Engem!
És úgy alkudozott rám, mint Mari néni a piacon az ütődött biókörtére!
Pedig a papám megmondta, hogy se ő, se én, nem vagyunk eladók.
De ezután se hagyott békén minket, ezért Papi azt mondta, hogy a világ összes pénzével és kincsével együtt se tudna kifizetni engem. Erre aztán sandán nézett és inkább gyorsan tovább mentünk, nehogy a végén még ellopjon. (Tudod, mint a bolti tolvaj a trappista sajtot.) Mert látszott, nagyon fájt rám a foga!
Rémes eset volt! De még mindig nem annyira, mint mikor személyesen magával a Park Rémeivel találkozik az ember és a kutya, vagy a békésen arrafelé járó-kelő járókelő.

De ezt majd máskor mesélem el, vendégségbe jött Charlie és most rohannom kell, kezdődik a nagy lefetyelés!