A szilveszteri házibulim rettentően jól sikerült. Annyira, hogy miután átléptem a vadonatúj évbe, a bulizást egészen hajnalig folytattam.
De most többet nem árulok el róla.
Na jó, még annyit, hogy nem csak szüleimmel mulatoztunk, hanem még vendég is volt. De egy szót se többet.

Hamarosan leírok mindent a Kalandokba. Tudod, annyi de annyi fotóval örökítette meg Napóleon az eseményeket, hogy szegényem szinte nem is ünnepelt, hanem csak egyfolytában dolgozott. De majd meglátod, csak várjál türelmesen. Értesíteni foglak, ha készen lesz.
Naplómat addig sem hanyagolom el, szorgalmasan körmölök bele és megosztom Veled az érdekesebb eseményeket, pletykákat.
Mint például a mait. Ami még a múlt évbe nyúlik vissza.

Karácsony előtt néhány nappal, egy délután sétáltam a parkban.
A sok kicsi ismerős kutya közül egy nagyon kitűnt. Ismeretlenségével és magasságával elütően kiemelkedett a többiek körvonalától.
Nem tudod elképzelni milyen kíváncsiságot kaptam! Ezért hát úgy manővereztem, hogy velem szembe legyen, feltűnés nélkül figyelhessem, majd lassan a közelébe érhessek.
Még mindig elég nagy volt a távolság közöttünk, de már tisztán kivehetően sugárzott róla, hogy egy magabiztos, öntudatos, erős egyéniségről van szó.
Olyan tipikus törtető típusról, aki mindenen átgázol, aki senkire sincs tekintettel, hogy célját elérje.

Gazdája, ki egy apró, vékonyka öreg bácsika volt, markánsan szorította a pórázát…
“És méghogy amilyen a gazda olyan a kutya?!”
… és hangos utasításokat adott neki.

Amikre persze a füle botját se mozdította, csak ment előre a maga útján.
És nem is akár milyen úton és nem is akárhogyan!

Rohant előre és akaratosan vonszolta magával a kis, törékeny bácsit, ki alig győzte fájós lábát szedni a vizes füvön.
- Vigyázz!- kiáltotta a világnak az öregapó, ha már kutyájának hiába.  – Állj! Állj!

Majd egy hatalmas koppanás és a kutya, a nyakán egy erőteljes visszarántással hirtelen megállt. A bácsika meg majd kidöntötte helyéről a villanypóznát!

Pedig korát meghazudtolva fékezett, hogy elkerülje az ütközést!

Papival nagyon megrémültünk és siettünk oda. Az a barbár már nem érdekelt, csakhogy a bácsikával mi történt.
Nyugtatgatott minket, minden rendben, és indultak is már hazafelé.
De még megjegyezte sajgó vállal, egy ideig kutyasétáltatást nem vállal.

Hát ez történt tavaly.

Ma délután pedig kit lát szemem?
A barbárt és a bácsikát! Újra együtt!
Odamentünk hozzájuk és megtudtuk, hogy szegény bácsi a kórházba került a vállával.
Most mégis kimerészkedik egy sétára?!