Este fél 7-kor nagypapi telefonált, hogy papiék jöjjenek és segítsenek eltávolítani Karcsi bal szeme alól a ragaszkodóan kapaszkodó csúnya dagadt kullancsot. Ők átmentek, de engem itthon hagytak, mondván, nem kell, hogy az idegeskedést még én is fokozzam.

Mint tegnapelőtt is mikor Karcsi nálam vacsorázott. Egyfolytában körülötte sürögtem-forogtam és nyalogattam, gyógyítgattam a szemét lelkiismeretes doktorként.

Erre cserébe mit kaptam?
Karcsikától nagy morgásokat, mamától meg nagy letolásokat!
Pedig én már akkor kiszagoltam, hogy baj van!
De engem emberszámba sem vesznek! Az én aggódó nyüszítésemre nem hallgatnak!
Na persze, mert mindenki azt hitte, hogy a szokásos molesztálási kényszerben szenvedek megint csak.
Hát erre mondják azt, hogy tévedni emberi dolog.
Mikor szüleim ma este meglátták a pirosasan feldagadt szemű Karcsit, – aki hasonlóan nézett ki, mint egy kocsmai verekedésből vesztesen és monoklisan kikerült áldozat -, a Blueluba rakták és elszállították a legelső állatorvosi ügyeletre. Ami aznap, 15 km-rel odébb éppen Weingarten-ben volt.
Charlienak az a kisváros a kedvenc helye. Mondhatom úgyis, hogy a második otthona, mert a papájának a szülővárosa. Mikor van egy kis szabadidejük, akkor aztán kettesben, mint apa és fia, sokszor elvillamosoznak oda egy kis kikapcsolódásra. Rokonlátogatás, séták, bulizások, kocsmai beszélgetések, csajok megismerése (ez csak Karcsi kiváltsága), meg ilyenek.
Na és ilyenek után képzelheted, hogy szegény Karcsit mekkora megrázkódtatás érte, mikor szórakozás helyett teljesen komolyan felrakták a fertőtlenítőszagú barátságtalan állatorvosi rendelőnek a rideg fémasztalára!
Nem csoda, hogy foggal-körömmel tiltakozott, és hogy közös összefogással négy embernek is csak nagy erőfeszítésbe került, hogy lefogják, és ott tartsák.
Erre, talán, hogy időt, de inkább, hogy egérutat nyerjen, taktikát változtatott, és minden benne lévő poshadt folyadékot a makulátlanul higiénikus asztalra csurgatott.
A terve nem vált be. A doktor nem törődve mással megvizsgálta, és közölte, hogy a kullancs eltűnt.
Na, az biztos, hogy onnét én is elhúztam volna a csíkot!
Így hát más nem maradt, a remegő Karcsi szemét bekrémezte, és már mehetett ő is az útjára.
Jaja, csakhogy ezelőtt egy hatalmas injekciónyi antibiotikumot is belefecskendezett a szerencsétlen ártatlan kis Charlieba!
Még szerencse, hogy észre sem vette!