Délelőtt Charlie jött látogatóba a papájával, hogy üdvözöljék a Nagyimat.
Persze Karcsi az illemről teljesen elfeledkezve köszönés nélkül rohant be, majd’ feldöntve engemet meg a Nagyit, és egyből a csülökcsontra csapott le. Mikor teljesen magáénak tudhatta a csontot, akkor kapott magához és kimormogott kedvesen a Nagyinak egy Hello-t, nekem pedig mérgesen egy Tűnj el-t.

- Ez az én csontom! – mormogott tovább a foga között és hangosan ropogtatni kezdett.

Annyira hangosan és annyira gyorsan, hogy elszorult a szívem:
Megeszi a messzi ajándékomat, pedig mennyire spóroltam. – gondoltam szomorúan nagyot nyelve.

Mennyire szerettem volna még harapdálni belőle. Csak egy picit, egy ici-picit. – vágyódtam némán elbambulva, csorgó nyállal a csontra gondolva.
De erre az esélyem egyelő volt a nullával, hiszen Karcsit ismervén, amit a kezébe és a szájába kaparint attól aztán nem szabadul. Legalábbis másnapig biztosan nem, míg végső útjára el nem engedi a bokor alatt.
Ilyeneken elmélkedtem búslakodva, mikor a féltett és drága kincsem váratlanul pontosan az orrom elé repült. Alig akartam hinni egy szememnek!

- Mi a csuda? Csoda! – csodálkoztam nagyot, majd rögvest rágcsálni kezdtem.

Nagy élvezettel harapdáltam…

… átszellemülve szopogattam, aztán újra rágcsáltam…

… és hangosan ropogtattam. A nagy recsegésre persze Karcsi, mint a villám mellettem termett. Vízlefetyeléstől csöpögő szakállal és a csont után sóvárogva csöpögő nyállal.
Ahogy barátomra néztem, ahogy a szemei könyörögtek, hirtelen teljesen elment az étvágyam.
- Na gyere öreg cimbora és egyél. – mondtam neki, aztán felálltam és átadtam a helyemet.

- Nagyon rendes vagy Mörri, köszönöm. – felelte, és rávetette magát a csontra.
Jó pár ropogtatással később aztán Charlie elbúcsúzott és a Nagypapival elindultak, mondván az anyukája már várja őket a gőzölgő ebéddel.
Karcsi persze a maradék csontot, biztos, ami biztos alapon magával akarta vinni, de a papája nem engedte. Ezt mondjuk nem bántam, de azt, hogy már mennek azt igen.
De meg lehet érteni, ha nem érnek haza időben és kihűl a meleg ebéd, akkor a Nagyi mérges lesz. Csakhogy ez nem ma lesz.
Ugyanis percekkel azután, hogy Karcsiék éppenhogy kitették a lábukat, megérkezett Charlie anyukája, Hilde nagyim, a Györgyi nagyim üdvözlésére.
Két lábon ugráltam örömömben.

Legfőképpen azért, hogy most megismert!

Pár nappal ezelőtt, világos nappal, szó nélkül elment mellettem! De még a fia mellett is!
Papi kiabált rá egy méterről a fülébe, hogy: Mama!!!
Pedig rám nézett, de nem ismert meg! Azt hitte, hogy egy új kiskutya vagyok a parkból!
Szerintem szemüveg kellene neki. De Charlienak is!
Esküszök neked, én az egy darab szememmel jobban látok, mint Karcsi a kettő darabbal!
Anyáék párszor már tesztelték Charlie látóképességét, de mindig elbukott. Rövidlátó szegényem. Anyáékat két méterről ismeri csak fel. Kivéve, ha a távolból ordibálnak neki. Lehet a hallásával is gond van? De a szaglása legalább kitűnő. És ez a fontos.