Ma akkora meglepetésben és akkora örömben volt részem, hogy szinte el sem hiszem.
Képzeld, este 11 órakor megérkezett hozzám a Nagyi!
De nem ám Hilde, a Charlie anyukája, hanem a szombathelyi Györgyi, aki tőlem 900 km-re lakik.
Bizony. Képzeld csak el, 12 órát buszozott azért, hogy újra láthasson és simogathasson engemet. Meg hogy ajándékot adjon nekem. Fincsi sertésmájkrémet és hatalmas füstöltcsülköt.
Mert a Mami szerint az itt kapható csülök a közelébe sem jöhet a magyarnak.
Ebben egyetértek vele. Én, mint kiváló élelmiszer kontrollőr magabiztosan kijelenthetem, hogy a különbség legalább akkora, mint a Parizer és a Pick szalámi között. Ja igen, ez utóbbit is kaptam, meg még házikolbászt is, amit a mami barátnője küldött, csak hát anyám elspájzolta őket későbbre, hogy ennyi mennyei jót be kell osztani, és nem lehet egy nap befalni az egészet. Főleg nem éjfélkor.
Én persze cirkuszoztam az egészért, de aztán a csülökcsonttal be lett tömve a szám.
Meg csülök husival, aztán meg csülökbürkével és még egy nagy falat csülökzsírral is, nehogy reggel nagy baj legyen a feldolgozott csülökcsont kijövetelekor, vagyis a nem kijövetelekor. Mert aztán nem az örömnyüszítésemtől fog harsogni a park, hanem a szorult helyzetem miatt.
Na igen a sétáról jut eszembe, hogy a Nagyi azt mondta, hogy kell a változatosság a kutyának, és ezentúl reggel, délután és este ő fog elkísérni a parkba, mint nagyi az unokáját. Meg még szeptember 1-én az iskolába az évnyitóra is, meg a második osztályba is.
Feltéve, ha nem bukok meg, és nem kell osztályt ismételnem.
De ez pár nap múlva úgyis kiderül.
Mert szombaton lesz az ünnepélyes évzáró és a bizonyítványosztás.
És utána vakáció! És végre kipihenhetem a sok tanulást. A sok megerőltetést, az időnként fellépő agygörcsöt és a mai izomlázat. Mert ma annyit ugráltam örömömben két lábon, és annyit, de annyit csóváltam boldogságomban szélsebesen körbe a farkamat, hogy tuti izomláz lesz a vége!