Amennyire vártam, hogy beköszöntsön az augusztus, végre meleggel és nyárral, nem pedig állandó nyári záporral, ugyanúgy vártam reggel a szobámban, hogy Mami és Papi is beköszöntsön.
Annyira kíváncsi voltam a nyaralásukra, hogy aludni is alig tudtam, s már több órája fent gubbasztottam.
A Nagyi lábánál az ágy sarkában.

Mert egy udvarias kutya mindig átadja kényelmes helyét az idősebbeknek!

És ez én vagyok, nem pedig Charlie!

Képzeld csak el, tegnap délután, mikor anyáék 2 nap híján 2 hét távollét után holt fáradtan hazaértek, nagy erőfeszítések árán tudtak csak Charlie nélküli kipárnázott helyhez jutni a nappaliban az ülőgarnitúrán.
Hát mit képzelt magáról Karcsi!? Talán töltött palacsintát vagy szőrös kispárnát?
Nem tudom, de teljesen magánkívüli állapotba került.
Na jó én is, mikor se szó, se beszéd, se fütyülés nélkül, halk kulcszörgés után a kinyíló ajtóban megpillantottam gazdiékat.
Teljesen lemerevedtem, és alig akartam elhinni, hogy hazajöttek!
Aztán akkora ujjongó ugatást és ugrálást és egyhelyben pörgést produkáltam, hogy csak na.
Nem is tudod elképzelni, de azt sem, hogy mennyire boldog voltam.
És nem azért a sok ajándékért, amit nekem hoztak!
És nem is azért, mert pillanatokra rá megérkezett a Karcsi is!
Hanem azért, mert nagyon hiányoztak!
És már nagyon vártam őket, mint ma is a felkelésüket és az élménybeszámolójukat.
Csakhogy gazdiék ma valahogy nem akartak felkelni.
Mami, aki reggelente mindig is legelsőként szokott kipattanni, mint a pingpong labda, ma hosszasan feküdt az ágyban mozdulatlanul, akár egy sarokba hajított rongybaba.
Láttam, mikor a Nagyi beengedett hozzájuk. A lelkemre kötötte, hogy akármennyire is kíváncsi vagyok mindenre, azért ezért ne ébresszem fel őket, hadd aludjanak.
Hadd aludjanak, véstem a kobakomba, és óvatosan felmásztam az ágyra és csendben vártam.
Csak vártam…
… csak vártam…
… és csak vártam, míg egyszercsak a Rongymama megmozdult. Nagyot nyújtózkodott és felnézett.
Én meg, a még alvó Papin keresztül-kasul, izgatottan rohantam üdvözölni:
- Szép jó reggelt! Szép jó reggelt! – vakkantgattam vidáman, és négy lábbal ugráltam örömömben…
… a Papi hátán.
Érdekes, nekem fel sem tűnt… Bezzeg neki!
Így hát hamarosan elkezdődött a beszámoló.
Anya és Apa csak mesélt…
… csak mesélt…
… és csak mesélt…
És tényleg, néhány órán belül a legnagyobb kényelemben, hol a Mami, hol a Papi, hol a Nagyi öléből, igazi páholyból barangoltam végig 12 napot a Bódeni tón és környékén.
Összesen 1400 km -t, 4 országot (Németország, Ausztria, Svájc, Liechtenstein), 26 várost, 30 látnivalót (nevezetességek, múzeumok, templomok, katedrálisok, állatparkok, drótkötélpálya, fogaskerekű hegyivasút …) 2710 fotón.
Ezután már nem csodálkoztam, hogy miért nem vittek magukkal. De azon sem, hogy miért értek haza annyira fáradtan, és hogy miért aludtak (volna) ma reggel olyan hosszasan!