A mai történetem fél nappal azután történt mikor is a szombathelyi nagyim a nyár elején megérkezett.

Biz ám, az éjszaka kellős közepén váratlanul betoppant hozzánk zsúfolásig megpakolt kofferekkel! Volt benne füstölt csülök, meg finom kolbász, meg jó zsíros szalonna, meg ilyenek, meg mások.

De most nem erről akartam körmölni, hanem arról, hogy azon a napom egy hirtelen kipattanó gondolattól vezérelve a Mami kitalálta, hogy két kedvenc kutyájáról azonnal kell egy fotó.

Szerencsétlen Kamilla ekkor még az ágyban lustálkodott, és ha akarta, ha nem, a mamám mégis a fotóstúdióba cipelte nagy nehezen. (Nekem bezzeg kétszer sem kellett parancsolni!)
Vidáman siettem melléje és magabiztosan lemerevedve vártam, hogy Napóleon vakuja szemvakító villanással jelezze, hogy elkészült a kép.

Igen ám, csakhogy amíg a tökéletes pózra koncentráltam a csendben sóhajtozó suttogások szálltak: „Kicsikém, kicsi kincsecském, te vagy a világ leggyönyörűségesebb teremtménye…”

Meglepődve füleltem és elképzelni sem tudtam, hogy honnan jönnek a hiúságomat oly annyira simogató szavak.
… Aha, míg oldalra nem néztem…
Ekkor láttam meg Kamilla fennakadt tekintetét, mely szerelemittasan álmodozóan merengett a távolba.

Ááááááá! Segítség! Kamilla, a nagydarab vén ló, szerelmes belém! Ááááááá!

Behúzott farokkal úgy elrohantam, de úgy elrohantam, hogy Napóleon utána már csak a hűlt helyemet fotózhatta az elhagyatottan álldogáló Kamillával!
Kinek még a szeme sem rebbent meg a kirohanásomtól! Továbbra is kiakadt szemmel szerelmesen bámult messzire!
Pontosan oda ahol is a Nagyi állt!
Jóságos ég! Te illatos füstölt csülök! Csak nem? Néztem döbbenten a Nagyi felé, aki mindvégig a sarokban álldogált mozdulatlanul, még a lélegzetét is visszatartva, nehogy zavarjon. De mivel a mesteri fotózás Mörri modell részéről aznap gyorsan végett ért, így már nyugodtan, de izgatottan megszólalhatott:

- Idenézzetek! – lendítette a kezét a magasba valami pirosló izével – Na kiérkezett meg?
Mamám, mint az őrült rohant oda s már örömujjongástól harsogott is a szoba:
- Piros Elefánt! Hurrá! Piros Elefánt!
Kikapta a Nagyi kezéből, és csak szorította magához, meg puszilgatta. Aztán eszeveszetten ugrándozott és még hangosabban kiáltozott addig, míg egyszercsak elefánt urat Kamilla mellé helyezte fotózási célból…

Na tessék! Ha kutya nincs, az elefánt is jó!!! És felhúzott orral megsértődve elindultam a szobámba.
Mami és Nagyi ezt észrevették és siettek hozzám buzgón pitizni, hogy kis Mörri ne menj el, ha van kedved, akkor gyere modellnek, de ha nincs, akkor is maradj velünk és segíts nekünk.
Úgy beszéltek mintha csak a jövőbe láttak volna! …

Hiszen a hosszú percek alatt, mialatt könyörögtek nekem, meg simogattak, meg puszilgattak, történt valami…
Valami megmagyarázhatatlan…

Kamilla és Piros Elefánt egy szerelmespár lett!!!

Ámor nyila őket szíven találta, s már összebújva álldogálva az első forró csókra vágytak.

Az ám, csakhogy volt egy gond: Az elefánt túl alacsony volt!

Bizony, bizony ez nagy gond volt, mit Mörri hihetetlen gyorsan megoldott!
Rohant a kis sámliért és fürgén hozta, majd ügyesen az elefánt popója alá tolta!

Nagy volt az öröm és még nagyobb a boldogság … s már mehetett is tovább a fotózás!