A minap egy szép este családikörben – Mama, Papa, Óriás Bébi, Mackó Tódor, Adalbert és én – újra megnéztük egyik nagy kedvencünket a Fekete szépség (Black Beauty) című filmet. Bizonyára ismeritek ezt a gyönyörű és megható lovas filmet, így most nem erről fogok írni, hanem, hogy a film után mi történt.

Meghatottságunkkal és könnyeinkkel küszködve üldögéltünk, mikor is hirtelen Adalbert álmodozva kitalálta, hogy ő annyira, de annyira szeretne most megtanulni lovagolni!

Mivel se a közelben, se a távolban egyetlen egy szépséges fekete paripa, de még egy árva szürke gebe sem volt található, ezért elhatároztam, hogy bizony leszek én a hátasló, ha ezen múlik Adalbert kívánsága és boldogsága!

- Pattanj csak fel a hátamra pink barátom! Lássuk, meg tudod-e a szőrén ülni újdonsült szépséges fekete-fehér telivéred?

Bizony nem kellett ám kétszer mondanom, Adalbert ügyesen és vidáman felpattant, s már kezdődhetett is a kantár nélküli lovaglás!

- Indulás! Kapaszkodj! – nyerítettem fel hangosan…

… majd óvatosan felálltam és megtettem az első lépéseket…  

Adalbert közben jobbra és balra néhányszor megingott…

…aztán egyre jobban és gyorsabban körbeimbolygott…

…végezetül szépen és könnyedén hanyatt bukott!