Képzeljétek el minap a postás bácsi hozott nekünk egy levelet. Rendben, de ebben most mi a meglepő, tehetné fel a kérdést az ember. Nap, mint nap bármelyik háztartásban megesik, hogy a postaládába egy levél beesik! Igen ám, csak hogy nem ilyen! Mindjárt elmesélem, és meglátod!

A reggeli sétám után Papi – szokás szerint – kinyitotta a levélőrzőnket. Eközben én – szokás szerint – rendesen, fegyelmezetten és türelmesen álldogáltam mellette… de kivételesen csak pillanatokig, mert megéreztem, hogy megérkezett az, amire olyan nagyon vártam már! Hatalmas örömvakkantásba kezdve kérdeztem:

- Ugye nem csal a szimatom, Mami kapott egy levelet?

- Igen, igazad van Murray! – mondta Papi és nagy lépésekben siettünk fel, hogy Maminak minél előbb hatalmas meglepetést szerezzünk.

Az ajtón belépve, mint az őrült farkcsóválva rohantam főnöknőmhöz, hogy megelőzzem a hírt, de izgatottságomban egy értelmes szót sem tudtam hirtelen kiugatni. Papi sietett a segítségemre és minden nehézség nélkül elmondta Maminak, hogy levelet kapott, majd átnyújtotta neki a borítékot.

Na persze azt nem nehéz nehézség nélkül elmondani, amiről az ember semmit sem tud! Nem úgy, mint annak, aki be van avatva mindenbe! Az pedig én voltam!

Mami kecsesen átvette a levelet és kissé álmos szemekkel a feladóra pillantott. Hát azt a meglepett arcot és azokat a kigubbadt szemeket mindenkinek látnia kellett volna!

… – Szép Macicsaládék Ancikája küldött nekem levelet … – motyogta csodálkozva fél hangosan, majd a hihetetlen erővel rátörő óriási kíváncsiságát, hogy mihamarább csillapítsa, olyan gyorsan, de olyan gyorsan megfordította és kibontotta a borítékot, hogy egyértelműen világcsúcsot döntött! Na és persze a két képeslap kihúzásával is, amit a boríték rejtett! Aztán pedig azok megnézésével és elolvasásával! Végezetül még azzal is, hogy utána hányszor és hányszor elolvasta és megnézegette újra és újra.

Közben én és az én kíváncsiságom meg nagy ívben le volt fütyülve! Pedig, ha testvérkémmel Kutyival nem szervezkedek, és nem adom meg Mami címét, akkor aztán, hogy lett volna a nagy meglepetés nagy meglepetés?

Ezeken morfondíroztam magamban, és ki tudja meddig tettem volna, ha váratlanul nem lepett volna meg engem is a nagy meglepetés. Anyám fülig érő vigyorgó képében és két kezében.

- Nézd csak Mörri mit kaptunk! – kiáltotta vidáman és lerakta elém a képeslapokat.

Az egyiken egy csodálatos virágcsokor volt látható a másikon pedig az aranyos Maciművek.

Nagy izgalommal érdeklődve kezdtem bele a tanulmányozásukba. Először megszagoltam a virágcsokrot …

… majd megszagoltam és bememorizáltam Amcsi cica illatát.

Aztán elolvastam a lapokat. (Egy született kutya először szagol, és csak utána olvas! A szagokból sok mindent előre ki lehet szimatolni!)

A virágos képeslapon MézesMaci Puszival kívántak nekünk a Szép Macikák, Ancika és Apcika olyan csodálatos nyarat, mint a virágcsokor.

A Maciműves képeslap pedig a Macifesztiválról származott, ahol Plüssmaci Guiness rekordkísérlet mellett blogtalálkozó keretében találkoztak legkedvesebb internetes barátaim: Szép Macicsaládék, Amcsikáék és Kovaxkáék. Sajnos Macicsapat velünk együtt nem tudott ezen a rendezvényen ott lenni.

A blogtali résztvevői azonban gondoltak ránk is és saját aláírással díszített MézesMaci Puszis képeslapot kaptunk tőlük, melyet még Amcsika is saját kezűleg dedikált!

Nagyon-nagyon szépen köszönjük nektek a virágcsokros és autogramos nagy meglepetést! A képeslapokat a polcunkon, az emlékét a blogunkban és a szívünkben örökké őrizni fogjuk!